Vértanúság akkor és ma
HUNGARIAN PART
Már tudok ülni. Két párnával a derekam mögött, de újra gépelek, ahogy kell. A tegnapi nap maga volt a 'földi pokol', semmi sem enyhítette a fájdalmat és sehogy sem volt jó sokáig. Se fekve, se állva, se menve. Az egészség tényleg nagyon drága kincs, ahogyan az életünk is az. Ahogyan az 'aradi vértanúk' élete is az volt. Mára hősökként tekintünk erre a tizenhárom emberre.
Nem mindig jut eszembe a nevük, ezért gondoltam, most újra összegyűjtöm őket: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos ezredes, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.
Az 1848-49-es szabadságharc egy olyan forradalmi esemény és kinyilatkoztatás volt, amilyenhez foghatót nem tudom, hogy véghez akarnánk-tudnánk-bírnánk-e vinni. Mert a mai emberek már mások. Nem vágynak valódi szabadság és függetlenség után. Az igazságérzet is kihalt a többség szívéből. Valamiért jobb birkának lenni. Az őseink egészen biztosan zokognának, ha itt és most kellene élniük.
Még nem adtam fel a reményt. Mindezek ellenére megyek tovább az utamon, mert semmi mást nem tehetek. Élni szeretnék, élni akarok, élni maradok.
Nagy Mackó Ölelés
Borsó
